Könyvismertető

Bajnok Andrea – Korpics Márta – Milován Andrea – Pólya Tamás – Szabó Levente
A kommunikatív állapot Diszciplináris rekonstrukciók
A kötet, melyet most a kezében tart az olvasó, tisztelgés a 70 éves Horányi Özséb tudományos, tanári és tudományszervezői pályája előtt. Egy Festschrift tehát, mely elsősorban az ünnepeltnek, az ünnepeltről szól. A könyvben megjelent írások túlnyomó többsége azonban mégsem az ünnepeltmunkásságának bemutatásával foglalkozik. A szerkesztők ugyanis úgy vélték, hogy Horányi Özséb pályájáról pontosabb kép rajzolható egy olyan tanulmánykötet által, melyből egyrészt kiolvashatók azok a hatásösszefüggések, amik közte és pályatársai közt fennállnak, másrészt előtűnnek bizonyos tájékozódási pontok, melyek az ünnepelt egyénről, társadalomról, kommunikációról alkotott gondolatvilágának hatásaként összekapcsolják az általa – konkrét és átvitt értelemben – létrehozott iskola tagjainak tevékenységét, nyilvánvalóvá teszik szerteágazó érdeklődésük irányának közös eredetét. Mindezek pedig – a szerkesztők szándéka és reménye szerint – Horányi Özséb eddigi tudományos pályafutásának egyfajta lenyomataként módot adnak arra,hogy az olvasó egyben érdemi képet kapjon a hazai kommunikációkutatás jelenlegi állapotáról. A szerkesztők bíznak benne, hogy ez a mindkét fejezetét tekintve tematikusan szervezett kötet hasznos lehet oktatók és hallgatók számára egyaránt, de, ami legalább ennyire fontos, a modern kommunikációkutatás és általában a társadalmi kérdések iránt érdeklődő olvasóközönség számára is minden bizonnyal szolgál új, érdekes ismeretekkel.
Typotex Kiadó
Kiadói kód:
Tantárgy:
évfolyam
Rendelhető | Kapható
Akciós ára: 2.500 Ft